Biztosan a kapcsolat végét jelenti a különalvás?

A közös ágyban háló párok 50 százalékkal több zavaró tényezővel számolhatnak egy-egy éjszaka során. Pedig a külön hálószoba nem mindig egyenlő a kihűlt kapcsolattal, viszont segít mindkét fél nyugodt pihenésén – állítja Horváth Ágnes alvásszakértő.

A mondás is úgy tartja: “elválunk ágytól és asztaltól”. Azaz: a külön alvás, külön étkezés egyet jelent a párkapcsolat kihűlésével, a felek elhidegülésével. Megszoktuk, hogy a párunk velünk alszik, szeretjük az esti közös tévézéseket, szeretjük hallani a másik szuszogását, odabújni hozzá, érezni a testmelegét. Sokan csak akkor alszanak igazán jól, ha a párjuk is ott van, és ha elutazik, vagy későn jön haza, alvás helyett marad a forgolódás és az ajtó figyelése: “mikor jön már haza?” – olvasható a hvg.hu cikkében.
Rengetegen szenvednek azonban párjuk horkolásától, forgolódásától, éjszakai jövés-menésétől – ebben az esetben kifejezetten ártalmas ragaszkodni a közös hitvesi ágyhoz. Miért zavaró, hogy a másik nincs mellettünk? Hogy mellettünk üres, hideg az ágy? Az együttalvás-különalvás valójában csak megszokás kérdése – és mint minden szokáson, ezen is lehet változtatni.
A “hideg-ágy-szindróma” sokakat zavar. Nagyon sok párkapcsolati játszma, vita alakul ki az együttalvás-különalvás körül, rendszerint a horkoló társ ragaszkodik hozzá (megjegyzem, teljesen ésszerűtlenül és messzemenőkig önző módon), hogy márpedig élete párja éjszaka is aludjon mellette. Akkor is, ha a nem-horkoló partner képtelen így rendesen kipihenni magát.
Ha a két fél nem tud pihenni egymástól, érdemes elgondolkodni a különalváson

Ha a két fél nem tud pihenni egymástól, érdemes elgondolkodni a különalváson

De mit lehet tenni? Érdemes kipróbálni, használ-e a füldugó (a zajok és horkolás ellen) vagy a szemmaszk, ha a másik sokáig szeret olvasni. A partner forgolódása ellen rengeteget segíthet, ha közös ágyban, ámde külön matracon alszanak a felek.
Hosszú távon viszont érdemes valóban elgondolkodni a külön hálószobán. Tévedés, hogy a külön hálószoba elhidegíti a kapcsolatot, kihűti a szerelmet vagy rombolja a házastársi intimitást. Tévedés, hogy nem fogja hallani a másik szuszogását, érezni a testének melegét.
A külön hálószoba az alvásra korlátozódik

, attól még lehet együtt tévézni, olvasni, elalvás előtt beszélgetni vagy összebújni. Lehet egymásnak jóéjt-puszit adni – majd mindenki átmegy a saját hálószobájába.

Egy házasságot nem a közös ágy tart össze, hanem a közös célok, élmények, egymás tisztelete, szeretete, az, hogy közösen megyünk a céljaink felé és támogatjuk egymást a célok elérésében.
Érdemes legalább egy kísérletet tenni egy hétig a különalvásra, ha valakit zavar egész éjjel a közös ágy. Sokkal fontosabb a kipihentség annál, hogy együtt aludjanak a felek. A nyugodt alvás, a pihenés mindenkinek jár. Ha ezt a partner nem tudja elfogadni, érdemes megkérdezni, mi a baja azzal, ha nem mellette alszunk (ergo nem hallgatjuk egész éjjel, hogy horkol). Mitől fél?
Mit az, ami megnyugtatná?
Forrás:hazipatika

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?