„Egy rossz párkapcsolat kellett ahhoz, hogy megtanuljam értékelni magam.” – igaz történet alapján

Szeretem hallgatni, amikor a barátaim az emberi kapcsolataikról mesélnek nekem, legyen szó szerelemről, barátságról, családról, munkakapcsolatról vagy bármi másról. És ez nem a kíváncsiság vagy káröröm miatt van, hanem egész egyszerűen azért, mert érdekesnek tartom. Ez a cikk is egy ilyen beszélgetés nyomán született meg.

Kezdjük rögtön a sztori legelejéről, sőt még azelőttről. Adott egy fiú és egy lány, akik megismerkednek, megkedvelik egymást, és már az első interakciótól kezdve érezhető, hogy egy kicsit más van közöttünk, mint ami belefér a puszta baráti szimpátia keretibe. Így, miután az első félre nem érthető jeleket mindkét fél leadta, megindult az, amit úgy hívnak: ismerkedés. Első randik: első közös borozás, első közös éjjeli séta a városban, első csókok, első minden. Ilyenkor persze még mindenki a lehető legszebb arcát mutatja a másik felé, csak annyi a különbség két ember között, hogy valaki jobban el tudja rejteni a valódi énjét – általában azok, akiknek nagyobb szükségük van rá. Ugyanis ha nem tennék jó eséllyel soha, senki nem állna le velük egy kávénál többre.

Nos, ebben az esetben is ilyesmi történt. A történetünk férfi főhőse közel sem olyan énjét mutatva lépett be a kapcsolatba, mint amilyennel aztán távozott belőle. Voltak persze intő jelek. Eleinte csak egy-két kisebb, állítólag viccesnek szánt, mégis megalázó beszólás csúszott be, de egy idő után beindult az igazi, hamisítatlan lelki terror. A lány eleinte szinte hitetlenkedve mesélte, hogy már megint mit mondott neki a barátja, sőt, néha megpróbálta megvédeni is. Aztán amikor igazán bedurvult a dolog, már-már félve próbálta kikerülni a kapcsolatát érintő kérdéseket. Ezt viszont nem hagytuk neki, ugyanis nem akartuk, hogy eljusson arra a pontra, amikor teljesen bezárkózik, és csak hagyja a srácnak, hogy úgy viselkedjen vele, ahogyan csak jól esik neki. Bármennyire is nehéz volt, már nem tudtuk palástolni a véleményünket, úgyhogy miután hónapokig aggódva néztük a szenvedését, azt tanácsoltuk neki, hogy hagyja el a barátját – bármennyire is kívül esett a hatáskörünkön.

Végül, több hónapnyi agónia és hezitálás után hál’Istennek ő sem bírta tovább, így meglépte az elkerülhetetlent, azóta pedig jobban van, mint valaha. De úgy igazán. A rengeteg bántó szó, megaláztatás, lekicsinylés és semmibe vétel között valahol megtalálta önmagát. Vagy legalábbis azt az érdekes, izgalmas, szerethető és egyedi oldalát, ami mindaddig el volt nyomva. Azóta megtanulta értékelni az apró dolgokat az életben és nem csak magával, hanem az egész világgal kapcsolatban. Tud örülni annak, ha épp nem kési le a villamost, ha jól sikerül egy rázós megbeszélés vagy ha valaki kedvesen kéri meg a boltban, hogy menjen arrébb. Igaz, korábban is voltak már (rossz) kapcsolatai, de eddig egyikben sem érezte magát annyira érzelmileg kisemmizve, hogy ő maga kezdje el felépíteni az önmagáról alkotott képét és a saját önbizalmát. Most viszont éppen ez történt, aminél jobb dolog nem is eshetett volna meg vele!

Kép: iStock

Azt mondják, hogy egy jó kapcsolatban a felek támogatják egymást, építgetik egymás önbizalmát és önképét. Azaz, amikor szeretsz valakit, igyekszel elérni azt, hogy ő is épp úgy lássa saját magát, ahogyan te látod őt. Előfordul viszont, hogy a „másik feled” puszta rossz szándékból vagy a saját nyomorúságának ellensúlyozása végett éppen ellenkezőleg tesz, és ilyenkor jössz te a képbe. Neked kell a kezedbe venned az irányítást, és meg kell tenned mindazt, amit ő – teljesen mindegy, hogy mi miatt – de elmulasztott. És hogyha egyszer ráérzel ennek az ízére, annál nincs fantasztikusabb érzés a világon! Ugyanis szabad leszel, boldog, és elégedett, hiszen akkor már mindennek a kulcsa a te kezedben lesz!

És zárógondolatként még valami, amit még észben kell tartanod: belőled csak egy van a világon, amíg belőle akármennyi lehet! 🙂

Forrás: Noizz

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.