Házi praktikák benőtt körmök ellen

A benőtt köröm tulajdonképpen azt jelenti, hogy a köröm éles, hegyes széle „belenő” a köröm mellett található, lágy, puha bőrrészbe, és ott nemcsak kellemetlenségeket, de erős fájdalmakat is okozhat. A benőtt köröm a legtöbb esetben a lábon jelenik meg, de a kezünket is érintheti ez a probléma.

A benőtt köröm bárkinél megjelenhet, a kialakulásának oka a legtöbb esetben a nem megfelelő lábbeli: azok a szűk cipők, melyekben a lábujjaink össze vannak szorítva. Emellett a zárt, rosszul szellőző cipők miatt a lábunk állandóan nyirkos, így a körmök körüli bőr felpuhulhat, érzékenyebbé és sérülékenyebbé válik.

Jelentősen növeli a benőtt körmök megjelenésének rizikóját az, ha rosszul ápoljuk a körmeinket,vagyis ha úgy vágjuk le a körmöket, hogy azok széle túlságosan éles, hegyes marad. Természetesen, a genetikai örökségünk vagy a körmöket érő trauma is növeli ennek a problémának a megjelenését. A cukorbetegek pedig nemcsak a benőtt körmök, de minden más, a lábakat érintő betegség megnövekedett rizikójával néznek szembe.

A benőtt köröm tünetei

A főbb tünetek közé tartozik a köröm szélénél érzékelhető fájdalom, mely az enyhétől az igen erősig, élesig terjedhet; az érintett terület érzékenysége, duzzanata és kipirosodása. A benőtt köröm könnyen elfertőződhet és begyulladhat, ilyenkor a fájdalom, a duzzanat és a kivörösödés mellett genny ürülése is megtapasztalható.

körömápolás
A lábujj körmeit mindig egyenesre vágjuk le

A benőtt köröm kezelése

A kezelés elsősorban attól függ, mennyire súlyos, előrehaladott a probléma. A naponta többszöri, meleg vizes lábfürdő enyhítheti a fájdalmat és az érintett terület érzékenységét, meggyorsíthatja a gyógyulást is. A meleg vízbe egy-két deci almaecetet is önthetünk, ez segít megelőzni az esetleges gyulladásokat.

Az is jótékony hatású lehet, ha két-három evőkanálnyi olíva- vagy kókuszolajba néhány csepp teafa-, levendula- vagy oregano illóolajat teszünk, és ezzel kenjük be a lábunkat. Ezek az illóolajok ugyanis fertőtlenítő, gyógyító és antiszeptikus hatásokkal is rendelkeznek, és segíthetnek megelőzni az érintett terület elfertőződését.

Emellett otthon is „megemelhetjük” a körmöket, például egy darabka összesodort vatta segítségével, így csökkenthetjük a nyomást, így a fájdalmat is. Áztassuk a lábunkat 15-20 percig kellemesen meleg vízbe, majd alaposan töröljük meg. Az érintett körmöt óvatosan emeljük meg, és tegyük alá (a bőr és a köröm közé) az összesodort vattadarabkát. A lábfürdőt naponta többször is ismételjük meg, és minden alkalommal cseréljük ki a vattadarabot is.

Előfordulhat azonban, hogy a gyulladás, illetve a köröm benövése annyira súlyos, hogy azzal szakorvoshoz kell fordulni, aki egyrészt eltávolíthatja a gondot okozó körömrészt, másrészt gyógyszeres kezeléssel támogathatja a gyulladt terület gyógyulását.

Hogyan előzzük meg a benőtt körmöt?

A benőtt körmöket könnyebb megelőzni, mint kezelni. A legfontosabb, hogy mindig kényelmes, kellően bő cipőt válasszunk, melyben nem nyomódnak össze a lábujjaink. A lábujj körmeit mindig egyenesre vágjuk le, az éles széleket pedig reszeljük le. Ha bizonytalanok vagyunk abban, megfelelően tudjuk-e ápolni a lábujjainkat, forduljunk szakemberhez!

Forrás: Egeszsegkalauz

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?